1203 Budapest, Helsinki út. 9

  (+36) 1 421 0518

  

   Támogasson minket a 11719001-20003902 számlaszámon!

Délpesti Horgászegyesület

 

Egyesületünket 1954 december 21-én a Kispesti Traktorgyár 24 dolgozója alapították meg zárt Egyesületként, és az Alapszabálynak megfelelően csak a gyár dolgozói, illetve családtagjaik lehetnek a tagjai. A  hetvenes évek végén tagsági jogot kiterjesztettük minden kispesti polgárra, így a létszáma azonnal 180 főre nőtt.
 
Szükségessé vált új Alapszabály készítése melyben célul tűztük  tagjaink  horgászérdekeinek képviseletét, kedvező horgászati lehetőségek biztosítását, a horgászsport fejlesztését nevelést a horgászatra vonatkozó jogi és erkölcsi szabályok betartására, a környezet védelmére és a természet megóvására.
Az Egyesület a felsorolt célok érdekében a  tagok részére biztosítja  a rendszeres egyesületi élet feltételeit, hogy jogaikat gyakorolhassák  a horgászati szakismeretek gyarapítását a horgászati joganyag ismertetését valamint segíti a hatóságokat a horgászattal és a környezet-, illetve természetvédelemmel kapcsolatos jogsértések megelőzésében és megakadályozásában, továbbá szervezetten részt vesz a természetes környezet megóvásában és tisztán tartásában, különösen a vizek és vízpartok tisztaságának megőrzésében
 
A taglétszámunk dinamikus növekedése 1980-ban kezdődött el, ugyanis ekkor kaptunk lehetőséget Soroksári Dunán való horgászatra. Ez az esély akkoriban óriási jelentőséggel bírt, így nem csoda, hogy vonzották a  régió lakosait. Egyre többen jelezték belépési szándékukat az Egyesületbe, így a Pesterzsébet, Pestszentlőrinc, Csepel, a Vecsés, Gyál, Dunavarsányi, Dunaharaszti és  Szigetszentmiklós horgászai, valamint a kerületek vezetői sugallták: legyen teljesen nyitott és változtassa nevét Délpesti  Horgászegyesületre, ami tükrözi a hovatartozást. Ekkor 580 tagot jegyeztünk, és a nyitottsággal megindult létszám  növekedés mely 2005. május 09- én 18745 fő, és nemcsak létszámban lett az  ország egyik legnagyobb Egyesülete. 
0
0
0
s2smodern